Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Magányos utakon

82 BÁRSONY ISTVÁN már elvész gyarló fogékonyságunk ereje, s csak alig-alig, vagy éppen nem érezzük. De az az első sóhajtás : az üdvözülés. A titkos gyönyörűséget sóvárgó díszbogarak befurakodtak a hajnalarcú virág keblének rejtekébe s ott dúslakodtak, ott tobzódtak. Némelyik odatapadt és szinte meghalt az elbírhatatlan élvezettől, olyan mozdulatlan kábultságba esett. Amelyik a nagy mámorból lassanként magához tért: megéledt s nehézkesen bontogatta smaragdos szárnyát; egyszer csak zúgó búcsúdallal szállt el s fényes páncélját ragyogtatva, másik virág megrablására indult. :|s $ í A hegyek alját borító erdőben bolyongtam s még akkor is ott kápráztak képzeletemben a ragyogó díszbogarak, meg a rózsakoszorús bokrok, amikor előttem, a nagy fák homályában, már csak az avar közt kéklő harangvirág apró csengetyűin lódított egyet-egyet a lopódzó szellő. A pici kék harang úgy himbálódzott, mintha láthatatlan tündérkék rángatnák; de hangja nem volt. S mégis, mintha véghetetlenül halkan és nagyon messziről harangoztak volna. — Megállottam és hallgatództam. A visszhangos csendülés átváltozott mélán s hosszasan búgó kürthívogatóvá. A puskám csövébe tutult belé a szellő: azt hallgattam. Milyen igazi békesség és nyugalom van itt! — Semmi más élet, csak fa és bokor. Hallgatag egyetértéssel élnek meg egymás mellett. . . Alig, hogy ezt így elgondolom: egy oszlop-szúnyograjon akad meg tekintetem. Az oszlop kanyargó hánykódással nyúlik az ég felé s elmondhatatlan káprázattal rezeg minden része. Ahány picike lény csak ebben az egyetlenegy gyülekezetben van : több, mint ahány fát ma az utamban egyenként láthattam. S mégis csak a fát és a bokrot vettem észre eddig. — És lám, a nagy fák hatalmas lombozata alatt nincsen bokor; az árnyék, amelyet a terebély örökössé teszen, megöli a gyengébbet, aki nap nélkül nem élhet.