Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A havas alján

49 forogna, kahogna, hadd dobálná magát, mint az akrobatabohóc, hogy gyönyörködném benne, mielőtt hevületének az önkívületében, a hetedik ég kapuja előtt, a másvilágra küldöm. Innen is onnan is bugyogott-dobolt az udvarló-sereg ; hajh, ha közülök egypár megirigyelné ezt itt és jönne, hogy megvívjon vele a sóvárgott jegyesért! De nem kakas jött, hanem egy igazi tyúk, amely tán attól tartott, hogy Kabzány elszereti tőle a gavallérját. Lomhán, fáradtan repült, de nem szállt le; csak csalogatva húzott el felettünk — és magával vitte a vén kakast is, amely riadó sietéssel kapott szárnyra és rohant utána. * * • Ott maradtunk magunk a széljárta ernyőben. Messziről bugyogtak a kakasok. Egy-egy csuhukolt is. — A havasalji tájék pacsirtája csengő énekkel fuvolázott bele a fajdhangversenybe. Már világos volt és a hajnal pirosságában láttuk a vén Krivánt galambősz fejével, amelyre rózsakoszorút tűzött a kelő nap. A nyirfajdok kezdtek elhallgatni; némelyiket láthattuk messziről, amint nagy körben, az örvös galambéhoz hasonló repüléssel libegett át a völgyön, hogy a túlsó domboldal valamelyik magas őrfenyőjére ereszkedjék. Ott dürgött azután. Most már tudtuk, hogy ez a befejezés. Mert amikor a nyirfajdkakas fára száll dürögni : nincs a vadásznak tovább mit várnia az ernyőben. Aznapra vége a reménységnek.