Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

A bojári pusztán

A bojári pusztán. Kint barangoltam a bojári pusztán, ahol tél végén már lehet vadlibáznia annak, aki golyóval lepi meg a háromszáz lépésnyire még gyanútlanul gunnyasztó csapatokat. A vadliba nagyon óvatos »pusztázó«; óvatosabb a túzoknál is, amelynél sokkal jobb repülő, s így hamarabb és könnyebben kél szárnyra. Sörétes puska lőtávolságára a vadludat, gyalog ember, fedezetet nem kínáló területen, meg nem közelíti; a furfangos kísérletek, hogy kanásznak, juhásznak, parasztembernek öltözve ballagjon a vadász a libafalka felé s a suba alatt lopva vigye a puskáját: bizonytalanul sikerülnek. A nyájak, amelyek mellett néha lassú terelgetéssel célt lehet érni, ilyenkor nincsenek kint; szekérrel pedig csak az utakon lehetne hadicselt próbálgatni, mert a vetésre ráhajtani tilos, az üres szántásba pedig beleragad a szekér, kivált a tapadós, nedves sziken. Az egyetlen tehát, ami esetleg mulatságot kínál, a golyó. Annak a számára a mai puskák szerint nincs elérhetetlen út. Háromszáz lépésnyiről még az egyes vadludat is jól lőheti, akinek a szeme s a keze arra való. Pedig 2*