Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Árnyak az éjszakában

16 Vérszomjas szúnyograj vesz körül s szívós kérlelhetetlenséggel támad rám. Keztyűs kezem motólaként forog arcom körül; de csak riasztgatni merek, gyilkolni nem. Ha rajtok ütnék, csapkodó zajt okoznék ; pedig akit várok : a legkisebb gyanús neszt is szörnyen nehezteli. Az apró hóhérok vijjogó gyászdalokat sírnak; szinte fülzúgást kapok tőle. Egy tucat a szememre ádázkodik; a másik rajnak mérges tőrdőféseit az arcomon érzem. Csuklóm, nyakam himlős a sok szúnyogcsípéstől. Ezren egy ellen! S ha egyet elnyomok valahogy közülök, rögtön tíz siet a helyére, vigasztalan megsokasodással. Amikor legkeservesebb csatámat vívom az apró hóhérokkal : jelt ad magáról az, akit várok. Mintha orgonafujtatóval szusszantottak volna odabent, olyan hang kél. Még a lépését sem hallani, olyan messze van s máris kifelé szaglász. Minden mozdulatot csak percekig tartó figyelés után mer kockáztatni. Előttem, a síkon, világos éjszaka ; mögöttem, az erdőben, fekete éjszaka. S aki ott jön, az az éjszakánál is feketébb nagy árnyék. Járt ösvényen, kitiport vadforgón jön, azért oly nesztelen. A róka is azon lopódzott az imént. A szél folyvást nekem kedvez. Száz lépésnyiről érzem a nagy árnyék átható »illatát«, amelyet félreösmerni lehetetlen. Most éppen az ezeregyedik oltott szúnyog telepedett le rám. Úgy érzem, végem van. Egy csepp vérem sem marad. De azért inkább tűrök, semhogy megmozduljak. Jön ! . . . Újra megáll és fúj, mint az indulóban levő gőzmozdony. Kínos, gyötrelmes, nyugtalan pillanatok! Megérnek egy kis mártírságot. Ha a nagy árnyék kissé sokáig vár és hallgat: aggódva s csodálkozva villan át agyamon a gondolat: csak nem