Bársony István: Magyar földön, Természet és vadászat / Olgyay Ferenc képeivel. 2. kiad. Budapest, Athenaeum, [1929]. / Sz.Zs. 1338

Északi szél

ÉSZAKI SZÉL 93 a szél szárnyára kelt giz-gaz utazik még egy darabig gyámoltalanul. Nézem a porfelhős eget, s amint a szél tisztára fújja a magas régiókat: megkap valami látványosság, aminőt a csendes alkonyat így sosem mutat. Tele van az égbolt apró fekete kereszttel, amelynek a közepén fehér folt csillogfénylik ; a kis keresztek pedig úgy süvítenek át felettem százával, mint a hulló csillag. Roppant magasan vannak mindannyian ; úgy látom, mintha belefúródnék némelyik az egymást kergető felhőkbe. Azt hinném, a szél hozta a sok furcsa kis keresztet s hajtja maga előtt, ha egyik is, másik is meg nem állna a leggyorsabb futamodás közben s körívben, biztos könnyűséggel vissza nem fordulna, hogy dacoljon a széllel. Ilyenkor látni, hogy a fekete kereszt két hosszabb ága gyors mozdulattal csapkodja meg a szelet s úrrá válik fölötte. Molnár-fecskék sokasága repked odafent hegymagasságban, s játszik az északi széllel, amelynek néha odaadja magát. Olyankor a bolond szél elkapja, ragadva viszi magával, mintha zsákmányra tett volna szert, s a fecske mozdulatlanul kiterjesztett szárnnyal utazik száz ölet, azután megfordul s újra kezdi a maga mulatságát. Hogy repülnek a felhők odafent! milyen vad ereje lehet ott a szélnek ! . . . Csudálatos, hogy tud gyorsabb lenni az egyik felhő, mint a másik. — Most rögtön utóiéri az a kis barna azt a nagy fehéret! . . . De amint már-már egymásba olvadnának : a barna csak elcsúszik a fehér alatt, amely nyilvánvalóan fentebb jár, csakhogy azt ilyen jelek nélkül a gyarló szem nem bírja megítélni. Ám ez a barnaság, meg ez a fehérség, még egyebet is mond. Azt, hogy a Nap, az örök égő Élet, majdhogy el nem tűnt már, mialatt én az északi szél hajszáját lesem-nézem. A magas felhő még teljesen kapja a hanyatló Isten fényét, míg ezt a kisebbet már megrövidítik vele egy magasságban úszó társai, amelyek elfogják tőle a Nap tekintetét. Itt az alkonyat, és minél jobban fúj az északi szél, annál pirosabb az ég alja, ahová mintha pipacsmezőkön át jutna el a Nap.