Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Vigyázz!

KMHPIPIHHIPIP ' ; iVV'

' ; — 41 — igazi remek dalia, a minőnek az ősz hivalkodva mutatja majd. Most, nyár elején, molyhos még az agancsa s fejletlen. Neki is sűrűség kell napközben, de lombsűrűség, a hol nincs tüskevessző, a mely érzékeny éretlen agancsát sértse. A légymentes sötét bokrok aljában érzi jól magát, amig fenn van a nap. Csak alkonyat után mozdul, s akkor lassú, óvatos, minden gyanús jelre rendkívül szemfüles módon vált ki a szabadba, a mezőségre, a hol dúslakodhat a temérdek jóban. Hajnaltájt azután, jóllakva és elégedetten igyekszik vissza a hazájába. Ugyanazon az úton jön, a melyiken kiment. Ugyanoda siet, ahol már megszokta, hogy otthonosan érezze magát. A nagy kan még vigyázóbb. A világosságot még kevésbé állja. Amint pitymallik, már megkezdi visszavonulását a magányos, áthatószagú vackolóhely felé, a melynek a környékét e miatt a „vadkanillat" miatt nem állja más finnyásabb lakója az elhagyott erdőnek. * A hold folytatja bujdosását a gyér felhők között. Hirtelen úgy rémlik, mintha megdöbbenve állott volna meg, mert valaki innen alulról rákiáltott. Hosszú, vontatott, kétségbeesett kiáltás volt az; a mezei dombok felöl, a szőlőhegy alól jött s jajgató üvöltésével végig sírta a tájat, az erdőig. Milyen különös, hátborzongató hatása tud lenni az ilyen váratlan hangnak, a mely mintha tele torokkal hívna segítséget!... Nem a holdnak szólt az. Hallgatom, hogy