Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

Éjszaka

— 29 — félénk vad ki se merészkedik az árnyékból. Egypár bokor gubbaszt a patak partján; érzéki csalódásom úgy sejteti, mintha le-lehajolnának s a gyöngyöző hullámfodrokban fürödnének. Semmi se igaz abból. * Felhő csúszott a hold alá, barna felhő. Annak a széle mögül kandikál ki az éj halvány vándora. Eddig alig lehetett látni, hogyan siet; most a felhő fölött elkezd iramodni, hogy minél előbb kijusson megint a nyílt mezőségre. Hajh, de csak egyre szaporodik az akadály előtte. Egy úszó felhőfátyol a másikat éri; mind a holdvilágot akarja betakarni. Beborul az ég, sötétedik az éj. Egy kis fülesbagoly vérszemet kap a megnőtt homályban s majd hogy rá nem száll a kalapomra. Amint észretér, rekedten kahint-puhhog, s neheztelve hurcolkodik arrább. * Erősödik a szél s az erdő felől százféle suttogása kél. Minden fa megéled, minden bokrot megérint a hajnal ébresztője. A rónaság felől pásztorkürt vontatott búgása szól. Az első emberi jeladás, ami ezen a csöndes éjszakán eljuthatott hozzám, a néma erdőségbe.