Bársony István: Magányos órák, Természeti hangulatok és vadászrajzok / Budapest, Országos Irodalmi Szöv., 1904. / Sz.Zs. 1659

A fehér madár meg még valami

A fehér madár meg még valami. E

MBERMAGASSÁGÚ rozs közt lépegetek egy dűlő úton, amelyet magas fű borít, minthogy mostanában rendszeresen nem tiporja semmi. A juniusi nap tüzes szerelemmel mosolyog le a rónaságra, amelyen még a fuvalom is bágyadtan lippen meg. Néha elszabadul a puszta visszafojtott lélekzete, s olyankor a rozstengeren tarajos hullám szalad végig, amelyet susogó hang kisér. A milliónyi kalász könnyed lengéssel bólint hozzá. Az út a rozs között kanyarogva fut, s bárhol állok is meg: előttem és mögöttem a forduló bezárja a nyílást. A fogság érzéki csalódása támad emiatt bennem, ami nyugtalan sietésre készt. A magas rozs közt megszorult levegő eltikkaszt. Alig várom, hogy kint legyek a halványzölden ringó hullámzás közül, amit ha sokáig néz az ember, beleszédül. Olyan egyedül hiszem magamat, hogy szinte megdöbbenek, amint a rengeteg rozs fölött hirtelen elibém toppan valaki. Egy nagyszerű légtornász, aki himbálózva úszott volt velem szemközt a meleg űrben, amint észrevett, olyat szökött fölfelé, egyetlen mozdulattal, mint a habokból játszva emelkedő delfin. Egy elől fehér, hátul hamvas madárral Bársony I.: Magányos órák. 2