Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

IX. A róna titkaiból (színnyomatu képpel)

50 -do A magas rozs közül kifut a patkóshasu kakas az útra, s daliás tartásban figyel, úgy vár kis ideig. Azután csirrent egyet, s lám, a biztató hívásra megjelenik a párja, a fogolytyuk, nyomában egy sereg pacsírtanagyságu aprósággal. A csöpp lurkóknak most kezd nőni az evezőjök, hátok és begyök még csupa pehely, szó sincs róla, hogy röpülni tudnának, de futnak a helyett, mint megannyi gyorslábú mezei egér. Elszélednek a gaz közt; ügyes, fürge mozdulatokkal kapkodják le a fűről az apró rovart, s egy pillanat alatt eltemetik pölyhös begyökbe. Mama odaszólítja magához egyiket-másikat s letesz elibe valami vékonyka zöld hernyót. Az ám a finom csemege! Apa egy pillanatra se hagyja figyelem nélkül a környéket; egyszerre elkurrogja magát; az azt jelenti, hogy baj van, ragadozó állat közeledik. A csirkék eltűnnek, mintha a föld nyelte volna el valamennyit; ki a vakondtúrás göröngye közé, ki az utilapu levele mögé; egy-kettő, a ki közelebb érte az anyját, annak a szárnya alá, de biz' mama is úgy meglapul, hogy szem legyen, amelyik kivájja a sűrű fű közül. Apa nagyobb biztosság okáért még a halálveszélylyel is szembe száll; nehézkes, ügyetlennek tetsző röpűléssel vergődik a föld szine fölött, hogy magára vonja az ellenség figyelmét; de azért van esze, hogy ne vigye a hősködést túlságba; csak a négylábú veszedelem előtt komédiázik így, a sólyom elől vakon menekül vissza a ragadozónak járhatatlan rozsvetés közé. Amint eltűnt a rettegés oka, megint siet a csirkéihez, hogy óvja s vezesse őket, amig el nem jön a várva várt idő, a mikor szárnyra kelhet az egész csapat, s esti és reggeli gyülekezéskor megcsirrennek a gaz közt a fiatalok is. Addig jó, gondos nevelő apjok, azontúl okos vezetőjök a vén fogoly kakas, ez az egyetlen tyúkféle nálunk, amely kifogástalan és egész életre szóló egynejüségével tiszteletreméltó kivétel háreméletet kedvelő rokonai között. Hisz még a fürjnek, a mi legkissebb tyukocskánknak a hímje is rosszhírű kalandor, a ki ha teheti, idegen feleségnek csapja a levet. Ha megsejt valahol egy eladó jérczét a fűrjkakas, rögtön készen van a polgári házasság ajánlatával, s ma, holnap és holnapután, mindig más asszonykának tudná szerelemittasan elzengeni: „va-vau, va-vau — pittypalatty! pittypalatty!"