Bársony István: Erdőn, mezőn, Természeti és vadászati képek / 3. kiad. Budapest, Athenaeum, 1904. / Sz.Zs. 1406

XVIII. Lármás vizek - Pihenő

105 Mindez a jóság, zamat, édesség, erő, kegyetlenség és ínycsiklandó szépség benne volt abban a bácskai paprikásban, amit a vén gojzer elibénk tálal vala a vadászat után. Árkádiái egyszerűséggel és félelmes étvágygyal telepedék meg a puskások hada a fűre tett óriási vasbogrács körül, hogy fa- vagy czinkanállal halászsza ki a sárgavörösen gyöngyöző paprikáslé közül a jó szívós húsdarabokat. Három szekér keresztül-kasul állítva az úton s leszerelve; a lovak a kasból falatozzák a szénát, vagy tarisznyás abrakot zabálnak; vadászholmi elszórva itt is, ott is; egy tarisznya, rajta keresztüldobva a kilőtt puska; arrább egy pár száradó bagaria, a gazdája talpig fehérben sütkérezik a napon, úgy szárítja magát, nem kell neki most csak egy markos bába, aki megkenegesse elvánnyadt hátát. S a szilvafa szegényes árnyékában, ahol a gyér levelek közt pásztásan hull ránk a nap meleg sugara, összedugjuk mi többiek a fejünket s megelégedetten fogyasztjuk a bácskai paprikást. A vén gojzernek van gondja rá szakadatlanul, hogy ki ne ürüljön a talpatlan pohár, amelynek mindig kézben kell lennie, különben feldőlne, kincset érő tartalmával együtt. De csak nincs ilyen finomság több a világon, sóhajtjuk czélzatosan összekacsintva, a mint már kezdünk betelni a sok jóval. Az szigorú! — pattan fel önelégülten a mocsár-király és nagyot csuklik egészségünkre a talpatlan pohárból. Az őszi alkonyat pirosas fényében, valahol a mosorini rét rónája fölött, újra megszólalt a szélkiáltó. Bársony : Erdőn, mezőn. 14