Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A remete

84 BÁRSONY ISTVÁN I G

S END egy sincs százesztendőn alul. Ezek a kolosszusok régen elfeledték a gyöngékhez illő hajlongást; bármint tépje-szakgassa üstöküket a fergeteg: meg nem alázkodnak. Inkább kettétörnek. A szú, amely titkon őrlött-fúrt kérgök alatt: borzasztó szövetségese a viharnak; elgyöngíti, megkorhasztja a legdelibb fát is és amikor a megpróbáltatás órája elkövetkezik : nem bírja ki a megrongált törzs a szélparipák dübörgő rohamát, egyszer csak nagyot roppanva adja be kifáradt derekát; ledől s estében széles nyílást üt a szomszédság lombja közt ; vastag ágakat tör le, leveles galyak sokaságát rántja maga után. A rengetegekben sokszor talál a vadász ilyen pusztuló-enyésztő gígást. A viharral vívott párbaj e porladó halottait néha gyönyörű zöld lepel födi; a mohok gazdag bársonypalástot hímeznek ki rajtok s az indás élődi növények körülölelgetik elszáradt ágaikat. Ha a rengeteg vándora megkívánja tőlök a pihenést s leereszkedik egy ilyen korhadó törzsön duzzadó mohpárnára : ropogva süpped be alatta az elmálló kéreg, amelynek a meghasogatására villámok ereje kellett hajdanában. Itt még kevés a dal. Énekes madár alig van itt; a lantosok jobban szeretnek a bokrok sűrűjében, ahol könnyebb elrejtőzniük s ahol könnyebb az édes napsugárral kaczérkodniok. Megszólal néha egy árva pinty s szakgatottan, el-eltünődve monologizál. Az erdei árnyék e hűséges imádója