Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

68 BÁRSONY ISTVÁN I GS END A vacsorát éppen az öregebbik Zuborgány gondozta a cserény sövénye mögött. Öles ember, maga is számadó az anyagulyánál ; még eredetibb, érdekesebb figura, mint az öcscse; egy igazi vén betyár, aki nagyokat gondol, ritkán szól; sűrű bozontos szemöldöke alatt fiatalos tűzzel villog a szeme ; olyan az nappal, mint a sasé: belenéz a napba ; s olyan az éjjel, mint a bagolyé: lát a sötétben is. Amint a hold rásütött s egyik oldalát fehér világossággal szórta tele, elől pedig a parázstűz vörös fénye festette színesre az arcát: úgy tetszett, hogy nem is ember, hanem egy izzó érczszobor, aki saját magából sugározza ki ezt a különös fényváltozatot. Zuborgány Mihály, a számadó-dinasztia öregebbje, elkészült a pörkölttel, amit nem kavarnak soha, csak forgatnak. Akkor az öcscse odahozta az áldozati térre, a subán várakozó farkas-éhes vendégnép közé. — Rajta fiúk! — Kiki kapkodjon a bicskája után! (villát vagy kanalat használni nagy szégyen lenne ilyen helyen) Itt a fehér czipó, itt a parázson forrott gulyáspörkölt! Egy óriás üst volt a tálunk, színültig tele forró, párolgó, különös illatot terjesztő apró húsdarabokkal, amelyekből izlése szerint halászta ki minden ember a neki tetszőt. Nagyot hibban az, aki elhiszi, hogy az erős