Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

A puszta fiai közt

60 BÁRSONY ISTVÁN I GS END Ma még vannak üresnek tetsző végtelen tér­ségeink, ahol csak átvonuló vendég a czivilizá­czió ; amerre vasút nem jár s az ősi egyforma­ság nyugalma honol mindenütt. Még a pacsirta sincs otthon az ilyen igazi pusztán, a gyepterü­let e zöld sivatagában, mert nem nő számára sűrű fű, ahol megrakhatná a fészkét. Ürge la­kik a nagy legelők rónái alatt, kicsalja a csönd, a fény, a nyár; eljátszogat a homokbuczkák kö­zött s usgyé! bevillan a lyukába, ha megsejti messziről a földszinén suhanó vándorsólymot. Eb­ben áll ott az élet legnagyobb mozgalma, ami­kor arrább vonult a gulya s a legelő ménes. Most gulya és ménes van mindenütt az ilyen sík világon. A fehér karavánok a messzeségben ellepik a pusztát, mintha kivirágzott volna a rónaság. A gulya legel ott; még a kolompja se hallik el odáig, ahol az úttalan út viszen. Széles csíkban húzódik amott egy örökké mozgó sötét vonal ; folyvást szemközt halad a szélnek. A ménes jön arról az itató felé. Ma még láthatja, aki kíváncsi rá. De ki tudja, meddig tart ez a csöndes világ? Egyre fogy a lakatlan terület; felparczellázza mindenütt az inzsellér a földet; zakatoló, fekete vasszörnyek rohannak végig a pusztaságokon s megriasztják a vadmarhát, amely a lassan ko­czogó szekérre is ijedten bámul messziről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom