Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Az aranybárányok meg az ezüstpásztor

48 BÁRSONY ISTVÁN I CSEND Egy őrszem, a melyet messze világokból küldtek előre, hogy nézzen körül: szabad-e már a tér ? Felvonulhat-e már a letűnt nap nyomán közeledő raja a csillagoknak ? . . . Az ott a Vénusz, az esti csillag. Fehér fát}

rollal lengik körül a ködök eleinte s szellemkomornák fejtik le róla szálankint a párák leheletéből termett finomságot. Úgy ragyog azután misztikus pompájában ; mez nélkül, áradó sugárral. És minden sugár izenetet visz a nagy kietlenségbe : „Jöhettek már, ti többi szépségek, ti ékes népei az éjszakának!" „Lépjetek ki a feketeségből, fürödjék arczotok a levegő-ég kék tengerében !" „Lobogó lángotok hadd fessen pásztortüzet az örök síkságra !" „Rezdítse meg fényetek az úszó felhőket, a ritka éthert!" „Keverjétek össze kebletek sugarát s tárjátok ki mindazt, a mi ingerlő születik rajtatok, bennetek !" „Piros láng, zöldes fényű tűz, narancssárga szikra úszszék általatok a végtelenségben!" „Villám fehérsége vegye körűi tájékotokat; kezdődjék a nagy kivilágítás, az ünnepi dísz, a meteorok tűzijátéka! . . .