Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

43 Fölöttem sötétebb az ég, mint az imént volt, mert a hold veszíti erejét, de már szétterül a messzeségben a hajnal fázós köde. „Kro-kro-kro ! czpsz-czpsz !" Mintha belém lőttek volna, úgy ugrom fel a földről. A homálylyal még nem tud a szemem megbirkózni, hiába erőlködöm, nem látom a sneffet. Pedig ott húz el oldalvást, alacsonyan ; morgó hangja sejteti irányát. Ha egy griffmadár jönne, az sem izgatna így. Elgyötör az érzéki csalódás; bagolynak nézem a kis selyempillét, hallom a sneffet akkor is, amikor nem szól . . . Egy negyed ötre elmúlt. * Kérem szépen, vége a régi jó időknek, -— mondja Robinzon, mikor a húzás ideje után találkozunk. -— Ma már annak is örül az ember, hacsak hallja a gyönyörű madarat. Körülkerüljük kettecskén az egész szigetet. A Duna csupa bíbor, egészen felolvadt benne a hajnal pirossága. Most látni csak, hogy mennyi már a zöld ; a fűzek mind beleöltöztek a tavaszi mezbe, pedig még fagy itt éjjelenkint. - Robinzon bácsi czinkét fogott az orra ! — Mindegy, így se-úgy se kapok már én aszszonyt.