Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

ROBINZON SZIGETÉN 29 vagy nem hiszi, megkértem a farsangon a csáli pap húgát. Sánta is, nyelves is, meg oszt' olyan egyidejű költés lenne velem, de mégis csak aszszony. Hát nem kiverte a házból Tubákot, aki a kérőlevelemet oda vitte ? Mind'ünnen kiverik. Már úgy elrontották, hogy egy világért sem bízhatok rá többé levelet. Nem viszi el kérem ; összetépi, elégeti, vagy a Dunába dobja, de nem viszi el. Pedig nem olyan rossz itt az élet, csak meg kell szokni . . . Isten éltesse, kérem ! Megint koczintottunk, aztán folytatta: — Nyáron akár mindennap is átcsónakázhatna az aszszony valamék faluba; eladhatná a vajat, a tojást. No, az igaz, hogy ha nagy szél van, néha két napig se lehet a Dunán csónakázni. Oszt' jégzajláskor is bajos egy kicsit. Meg lehetne halni a betegnek doktor nélkül, patika nélkül. De nem halunk meg. Éltessen mindnyájunkat hóttunkig az isten ! . . . Lassan szürcsölte ki a poharát s csettintett utána. - — Télen, ha befagy a Duna, akkor pompás. Gyalog járunk rajta a misére. Hanem persze, a fatolvajnak is könnyebb olyankor; a róka is akkor húzódik ide a dunántúli szőlőkből s pusztítja a fáczányaimat. Én már semmit se bánnék, csak valami asszonyt adna az isten. No ! Ejnye! egy kis kvaterkát, kérem. Nagyon laposakat pislantott már; látszott rajta,