Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Robinzon szigetén

26 BÁRSONY ISTVÁN I CSEND Hűvös volt egy kicsit. A márczius melege nem tartós, ha déltájt lekívánkozik is rólunk a felső gúnya : estennet szívesen gombolkozunk be nyakig. A két halász szó nélkül igazgatta csónakunkat a hullámok tetején. — Nem vénül Robinzon bácsi, egy csöppet sem vénül, — hízelegtem az öregemnek s megtapogattam göthös mellét, vállát. Felcsillant a szeme. —- No, azt magam is érzem, mondta. Feszengett, köhögött; fúrta valami az oldalát. — Hogy is nem házasodik egy ilyen derék ember ? Sohase késő az. Megrántotta a kabátomat. — Ne olyan hangosan ezek előtt, majd otthon elmondok egyet-mást. Rárivalt az evezősre. — Szorítsd egy kicsit, mert itt esteledünk. A sziget alig egy pár ölnyire volt már tőlünk. A part mentén mindenütt sűrű, de még lombtalan bozót volt, közte egy-egy szálfa, amely kétségbeesve kapaszkodott gyökereivel az omlós, vízmosta homokba. Beljebb egymásba folyó galyszövedékes fiatal erdő sötétlett, amelyből éneklő madarak esti imádsága csendült ki. Mikor a part mellé értünk, az evezős kiugrott a csúszós homokra s az alattsággal gyorsan kapaszkodott a bozótig. Ott egy gerinczen gyalogút vonult végig. A kötél megfeszült a vontató ember mögött s a csónak araszról-araszra siklott fölfelé, víz ellenében.