Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451
Béka-nász
14 BÁRSONY ISTVÁN I CSEND terhet, hacsak egy kis őrletni valót nem, a szomszéd falu szeszélyes járású szélmalmába. Az úttól jobbra-balra sík föld ; egyszerű, dísztelen, hallgatag róna. Sehol senki. A langyos tavaszi délután próbálgatja már az ég határa felé megszülni e rezgő délibábot, de csak idétlen, hirtelen elhaló határozott alakot sem öltő tünemény az; a messzeségben szántó bérest, meg a fehér ökröket körüllengi egy pillanatra, anélkül, hogy ereje lenne kiszívni a földből s a tánczoló levegőből azt a misztikus, víz nélkül hullámzó tengert, aminek a híján alig van valamire való délibáb. A rónaság szelíd eséssel hajlik egy ponton lefelé. Ott egy óriási medencze kezdődik : csak akkor látja az ember, milyen mély, ha az aljáról tekint körül. Szinte fel kell a fejünket emelnünk, hagy az elhagyott dűlő-utat lássuk. Ragyogó fehér sáv fekszi meg a medencze fenekét; egy csillogó tavacska az, egy piczi holttenger, amely fölött szabadon ölelkezik az egymással találkozó pusztai szél. De a tó környékén még egy madár sincs ; a kemény gyepterületen,, amely ide vezet, nem is lakhatik állandóan semmiféle szárnyas ; hisz a legrejtettebb fészket is elsöpörné az első vihar, megtalálná rögtön a csatangoló sólyom. Itt csak az ökörnyálas ősz idejében ül meg szívesen egy-egy buczkán a vándorló kánya; látszólag ostoba közönynyel néz.