Bársony István: Csend / illusztrálta Neogrády Antal. Budapest, Légrády, [1895]. / Sz.Zs. 1451

Magány

MAGANY 117 lyét. Ácsorognia kéne miattok, ha a bozontos kuvasz segítségére nem menne s meg nem kergetné a szárnyas útonállókat. Bodri elől végre is szétrebben a pipi, visszabújik megint a gaz közé, onnan hallik, hogy hívogatja egymást panaszos, egyhangú csipogássak „Kurrr! kurrrokokok!" —- süvít be az ablakon a vén kakas vészjeladása. Abban a perczben egy keskeny, barna villám vágódik le a ház elibe, földhöz csapja magát a fűben, egyet hempereg* rajta s aztán felkap újra a levegőbe s nehézkesen, küzködve libeg arrább, kétszeresen megnagyobbodva. A kacsák éktelen hápogással loholnak a pocsolyájokba s ott eszeveszettül lebukdosnak; Pista bácsi, a vén huszár, galoppot vezényel saját magának, fütykösét forgatja s kiabálva, káromkodva inal egy darabon a tovatűnő csúf fantom felé. Bodri dühösen ugat s a csirkék mind elbújnak a legsűrűbb paraj közt. Harag, boszankodás és félelem jele mindenfelé. Csak Tercsi néni sopánkodik könyes szemmel, búbánatos hangon: —- „Megint a legszebb kendermagos kontyos jérczémet vitte el a héja!" Nagy kázus biz' ez és nagy felfordulás. Most már vége a magány hallgatagságának; most sírás lesz a hangosi kerülő házában egy hétig. Tercsi néni elsiratja majd minden reggel, minden este, az ő gyönyörű kontyos jérczéjét.