Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Egy szárnyas hősről

75 készülődtek. Ennek a látványnak a gyönyöre teljesen lekötött. Egyelőre még az sem nagyon bántott, hogy rögtön megállapíthattam : bizony messzebb vannak tőlem, semmint szeretném. Pedig az ilyen szívós bandita-nép igen sokat elbír. Mindegy; . . . előttem voltak és gyönyörködhettem bennök kedvemre. Az egyik, a nagyobbik, egy kimúlt őzgida testén állott és azt igyekezett védeni a kedves rokonától. Ahogy előre hajolva vágásra készült hatalmas csőrével, mintha ezt mondta volna : „én vadásztam, fáradtam és te most ide tolakszol ? majd elmégy, eszed nélkül í . . A másik, az olcsó prédára vágyó jövevény, ezalatt ugy verdeste-rázta a szárnyát, mintha rögtön kezdené a vakmerő bajvívásí. Hanem a fnagy sas már jóllakhatott, mert nem sietett felvenni a keztyűí. Nem is volt ingerült, csak elszánt. Látszott rajta, hogy a maga jószántából egy árva falatot sem hajlandó átengedni türelmetlenül követelődző rokonának. Annyira elfoglalták egymást, hogy megkockáztattam még egy kis közeledést. Hisz' néhány lépés is számottevő nyereség lehetne ... De már nem bírtam a nehéz tornázást s egyszer csak elcsúsztam. A bokrok megrezzentek körülöttem. A két sas a következő pillanatban nagyot lódított magán és szárnyra kelt. Suhogó erős repüléssel emelkedtek. Nem várhattam tovább; mind a két csővel odapörköltem gyorsan — a nagyobbikra. Szálldosott a tolla és riadtan dobbant meg; — szinte megfordult maga körül, mintha keresne valakit, akin a gorombáskodásí megtorolja. Ezalatt szétváltak. Az egyik, a sértetlen, gyorsan fúrta fel magát oda, ahonnan jött volt; a magas kék égre. A másik alant röpülve, nehézkesen húzott el a bokrok fölött