Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Egyedül

a szajkó kárálása sokkal gyanúsabb annál. Ámbár most minden hang más, mini máskor; most íele van az erdő szerelemmel s a szerelem hangjaival; a bak ezt nyugodtan hallja; az ő ideje még messze van; majd a forró nyár hozza meg azt. Száll aközben a nap lefelé s az erdő aranysugaras fénysávos fái közt növekszik az árnyék. Az alkonyat szelid ragyogása mindjobban felcsúszik a fák tetejére; az erdei utak kezdenek már elhomályosodni ; a pázsitra, amely az ösvények szegélyét borítja, rákivánkozik a kószálni kezdő vad. Figyelve haladok s fürkésző szemmel kutatok át minden rést, minden kis tisztást, ahol vad lehet s amely mellett el kell vonúlnom. Kezdődik a cserkészet ideje; a vad már mozog, minden pillanatban elém kerülhet az, akit keresek; a kecses, fürge erdei levente, szabályos, formás agancskoronával szép fején. A bokrok közt ráesheíik a szemem arra az enyhén vörhenyes foltra, aminőt a már vedlésben levő őz csuhája mutat, miközben eloson, vagy hallgatva ácsorog. Megállok, fülelek. A türelem erényében gyakorlom magamat. Minden hasznavehető érzékemet fölajzom. Nyitott szájjal lélekzem, hogy jobban meghalljam a legkisebb mozgás halk neszét is. Hisz aki csak szemre cserkészik, az nemcsak az élvezete felét kockáztatja, hanem a sikere felét is. A jó fül néha még többet vesz észre, mint a jó szem. S nem kis elégtétele gyarlóságunknak, ha sokkal gyöngébb érzékeinkkel is diadalmaskodunk minden akadályon, amely a nagyon vigyázó, rendkívül éber, rögtön menekülő, mindenre gyanakvó, félénk nemes vadat megmentheti tőlünk. A sűrűségben még a gyanútlan őzbak mozgása