Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Ördöggyűrű

65 tékenység és veszettül siet a „kis ártatlan" segítségére, hogy elverje mellőle azt a tolakodó frátert, amelynek a helyét azután — persze — maga igyekszik elfoglalni. De csak a legkisebb hiba, csak egy kis gixer essék a sipolásban; már vége a bolondííásnak. A tapasztalt bak rögtön észreveszi, hogy be akarják csapni s nem „előugrik", hanem — elugrik. Sípolhat aztán annak maga a szerelmes Pán-isten is. A vén bak ilyenkor ravasz nesztelenséggel csúszik el a legsűrűbb sűrűben, úgy, hogy ottlétét még csak sejteni sem lehet; mig ellenben a csalódott fiatal őzdandy dühösen riaszt, vakkant, böffen, amivel a többi kollegát figyelmezteti, hogy jó lesz nem nagyon hinni a „szép szónak". Az én öreg bakom, amelyet ezúttal magamhoz szerettem volna sípolni, már régibb ösmerösöm volt és tudtam a szokását. Nincs az a lopódzó nyest, amelyik halkabban tudna mozogni, mint az a vén lurkó, amely a csalogató sípnak sohasem hitt egészen, hanem ha mozdult is rá, csak bizalmatlanul közeledett és olyan pontosan tudta a hang irányát, hogy sohasem élőiről jött, hanem mindig hátulról lepett meg, rossz széllel. Jártam úgy vele szélcsöndben is, hogy amikor sípolásközben a mögöttem támadó nagyon halk neszre hirtelen megfordultam, éppen csak elvillanó fehér tükrét láttam már, alig néhány lépésnyire tőlem. Mindig megtudta kerülni az állásomat s így szelet fogott rólam; akkor pedig se szólt se beszélt, csak elillant s még csak nem is jelezte, hogy itt volt. Most, eddigelé, még békességben volt és talán nem gyanakodott túlságosan. Az első kísérlet tehát vagy végzetes lesz ma rá nézve, vagy megint elvadítja erre az esztendőre. Ehhez kellett Bársony /.: Az erdő könyve 5