Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

A Somhegy tetején

A Somhegy-tetején. Még látom őket, ahogy libasorban vonúlnak egymásután az októberi fonnyadásban is élénkzöld gyepen. De a hosszú keskeny erdei tisztás fogy előlök, s a hegytető som- és galagonya-cserjéi már eltakarják közülők az elsőt; — azután csakhamar a másodikat, meg a harmadikat; — most tűnik el a negyedik, az utolsó. Még egy villanását látom vállára vetett puskájának, s egyszerre magamban vagyok; — egyedül a Som-hegy gerincén. A többiek a hegyoldalt állják el, ameddig négy, messzehordó golyóspuskával felszerelt vadásznak el lehet fognia a zeg-zúgos, hajlatos hegyi erdőséget. A „gerincet" végig nekenűhagyíák. Ezt a remek szép hegytetőt, amely alatt minden oldalon járhatatlan sűrűségek vannak. Azokban lakik a nagyvad; — a koronás úr is, meg a feketecsuhás komor vadkan is. Csak iít fent nincs sűrűség; iít bájos ligetes térség van, apró facsoportokkal és köztök hol kerek, hol szeszélyes alakú báltermekkel a holdas éjszakákon ide libbenő tündérkék számára. Jobbra-balra több száz lépésnyi nyiladék kígyódzik a tekintetem előtt, amíg megint össze nem zárul a bokrozat. A fák alsó ágai közt alig sejthető apró