Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627
Kettesben
———~• 134 róka t" hát hogyne menne világgá minden vad í Pedig van itt szarvas. Iszen majd meglátja holnap. A „rángósképü" egy nyugalmazott generális volt, akit vitustáncra való hajlandóság nyugtalanított. Ő volt az, aki halálra fáradt s nem kellett már neki az elefánt sem, nemhogy a bolond szarvas, aki sehogysem akar puskacsőbe szaladni. Ahogy Kánya legyintett volt, abból a legnagyobb kicsinylésí lehetett kiérezni a mai nap szereplői iránt. — Nincs hó;... iszen, ha havunk volna; mormolta többször is, vissza-visszatérve erre a témára. A többit gondolta, nem mondta. De hogy a reménységemet csiklandozva, újra meg újra hozzátette : no majd holnap! . . . holnap! . . . Beértem a biztatással és vacsora után minél hamarább ágyba kívánkoztam. A szélső szoba nagy divánján vetettem ágyat, mert ott jobban elfértem, mint a kurta ágyban. Annyi párnát, meg dunyhát kaptam, hogy a fele is sok volt. Az ilyen szegény falusi, pusztai erdei embernek rendszerint ebből van a legtöbb. Ámbár pompás jó fekvésem volt, mégsem aludtam el egyhamar. Sütött a holdvilág odakint és mesés fényesség áradt róla a szobába, amelynek az ablakíábláját véletlenül csak félig tették be. És alighogy végignyujtództam a vackomon, nem messzire az erdészháztól egy róka kezdett vakogni, amire az istállóban megkötött véreb felvonííott. Idevalóbb hangversenyt alig lehetett volna megrendelni. Azután csak arra eszméltem, hogy reggel van. A szobában már ropogott a tűz, amiből tudhattam, hogy ime jártak itt és akár magamat is ellophattak volna. Felpattantam, öltöztem, kisiettem. . — Jó reggelt kívánok, mordult rám Kónya, aki olyan gyűrött és csatakos volt, mintha tegnap