Bársony István: Az erdő könyve, Erdei élmények és elbeszélések / Budapest, Singer és Wolfner, cop. 1918. / Sz.Zs. 1627

Esik az eső

Esik az cső. A levegő tele van köddel, fehér szürke köddel, amely gomolygó tömegekben húzódik át hegyen és völgyön és mindent eltakar a szemem elől, amire ráborúl. A lelóczi hegy gerincén állok. Az egyik oldalon sűrű vágás hajlik előttem a mély völgybe, a másikon meg gyönyörű ligetes erdő, bronzbarnára fonnyadó bükklombokkal. Amikor süt a nap, tündéri panoráma látszik innen; a hegyek dombokkal váltakoznak, a fenyvesrészletek sötétzöldje mellett a hervadásos színek felséges gobelinjei szövődnek az erdőre messziről. Hulló sugarak csillámjátéka mindenen. A világ egy hallgatag mosolygás ... De most: nem süt a nap és a tájképből jóformán semmi sincs. Amit láthatok, mindössze egy-egy elhomályosodó erdőrészlet. Az előttem levő fák még igaziak; — a messzebb esők már csupa ködképek, — mintha sűrű fátyol lengene fölöttük s azon át csak a halvány körvonalak látszanának. Eddig még fújt a szél s a ködök rohanvást rohantak előre. Egymás hátán nyargaltak tova, mintha láthatatlan korbács vert volna végig rajtok. De most elhallgat a lombok sóhajtása és a szélnyögés helyett