Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684
Őszi hangulat
94 borulnak fölém. Egymagam vágyóik. Csak Tetőtlen felől hallani néha a bojár,i béresek egy-egy kurjantását. Azok ott szántanaik és biztatják címeres ökreiket. Körülöttem messze földön ninosen sem nádas, sem zsombikos, sem egy kanálnyi vizet felfogó lapos és én mégis rucahiúzásira jöttem... Mert víz helyett jobbról is, balról is árpatarlók vannak. Már pedig az árpatarlót a vadruca mindenekfölött kedveli és alkonyattájt azokra szeret kihúzni a vizekről; ott jön-megy egész éjjel és hajnalban visszahúz megint az ő igazi hazájába, a lápi mocsaraikba, a tavakra, a nádasokba, s ha mindez nines, akkor a Dunára. Még korán van; a rucák majd csak naplemente után jönnek. Addig ráérek, hogy eltűnődjem ezen a csendes pontján a nagy világnak. Hanyattfekszem az árokparton az egyik vén akáofa alatt, ahol szép selymes fű zöldéi. Vad ász tarisznyámat a fejem alá teszem párnának. Felnézek az égre, amelynek a 'fa,lombokon át csak egy-egy darabkáját láthatom. Megannyi kék tengerszem az, végetlen mélységgel. Azt hinném, teljes tökéletes szélcsend van, pedig a galyak végén meg-megrezdűl-