Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A száraz erdőben

84 sziklabástyái mögött égett volna a pokol, olyan veres tűzzel gyúlt ki az ég alja. A száraz erdőben kezdtek az árnyékok megnyúlni. A fák alatt már esthomályba burkolódzott az aljnövényzet. A vadászkocsi halk zörgéssel közeledett ahhoz a gémes kúthoz, ahova odarendeltem volt. Arra tartottam egy széles tarlón keresztül. A tarlón már kint volt egy falka fogoly, de észrevett és visszafutott a kukorica közé. Azon a táblán ma már végigmentünk s a benne megbújt fogolyfalka, lám, nem repült feil előlünk. Ki tudná, hány falka mellett mentünk el így. Ilyen a „száraz erdő". Tele lehet vaddal és puskavégre alig bírunk valamit kapni belőle. De elmerengeni a ligetek változatos szépségein bizonyos élvezet. Ezt a gyönyörűséget mindig megadja a mi száraz erdőnk. Hazafelé kocsikázásunkközben már végig fújt a tarlón az őszi szél. Teljes erejével itt volt még az augusztusi nyár; de az esti szél mégis előjele volt a közeledő ősznek.