Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Az aratók dalolnak

77 ja az erdőt fellármázni, csak eltévedt kölykének ad jelt, hogy merre van. így, messziről nézve, megnyúlik az alakja a ködben s nagy mozdulatlansága miatt olyan, mintha fehér fatörzs volna. A hold csak süt és pazarul hinti fényét, amely elfogyhatatlanul ömlik belőle. Bekandikál az orgonabokorba; a fészek üres már ott; vége a barátfülemüle ez évi szerelmének. Milyen árván maradt, elhagyott kis lakás ilyenkor az a fészek! Pedig mennyi öröm és boldogság fért el benne. Akkor még tavasz volt. Azóta megnőttek a fiókák s szárnyra leltek. A fészek egyiknek se jut eszébe többet. Mintha csak emberek volnának.