Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Az aratók dalolnak

74 A zöldes fény mintha egyenest az égből hullana; a derengő égről, abol valamelyik szentnek a glóriája volt az a fényfátyol, mielőtt lekerült az álomba merült földre. Az aratók még most is dalolnak, pedig a földiek számára itt van már a pihenés ideje. Az egész nagy kert alszik körülöttem. A csend megölelt mindent, szelíden borúit a világra. Mintha egymás karjába borúltak volna a fekérderekú nyárfák. Ágaikkal átnyúlnak a szomszédos lombok közé; úgy tetszik, mintha egyik fa a másik vállára támaszkodnék. Ezek a vén fák megannyi oszlopok, amelyek egyetlen hatalmas, sötét boltozatot tartanak. Az a boltozat művészi lombfaragvényt mutat, amely közt elszórtan apró kék mezők vannak s a kék mezők mindegyikéből fényes szemek kandikálnak le a földi mulandóságra. A kék mező az égboltozat egy-egy tenyérnyi darabja; a kíváncsi fényes szemek pedig a csillagok. Lelki szendergésemből egy eleven árnyék elsurranása kelt fel. Az árnyék egy madár. Lágyrepülésű, selymesszárnyú madár, amely önfeledten libben végig a kerti tisztáson s