Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Esti kép

ti3 ság üstökét szelíden megborzodta, A rét tarka volt a májusi virágoktól, amelyek szine enyhén folyt össze és szakadozottan — buja zöld közé ekelten — szivárványos foltokat mutatott. Ahol a zöld füvek virágitalanul látszottak ebből a távolságból, ott legelő terült, a melyen eltűntek a tarkító színek. Ott eleven virágok ékeskedtek. Nagy és szép állatok. Tarka jószág. Az elszórtan látszó falvak tejelő kincse. A pásztor megláthatta a szaladó vonat füstjét, meghallhatta a pöfögését; már messziről feltápászkodott fektéből és néz tokámul ta a számtalanszor látott egyforma jelenést, a síkságon átsikló fekete óriáskígyót, amelynek vörös szeme világit, s est leszálltával tüzes pernyék csapkodnak szerteszét ördöngös testéből. Az ilyen egyszerű pásztorembernek minden esemény, ami egyáltalában csak történik körülötte. Minthogy rendszerint semmi sem történik. A bocik jönnek-mennek, füvet sodrítanak össze a nyalvökkal s letépik, lenyelik; néha bődülnek egyet; néha egyik a másikat oldalba itaszítja; — egyéb azután nincs is. A fecskék ott villognak-szállonganak a csorda körül és kapkodják a legyeket; — úgy siklanak, fordulnak, suhannak előre, meg félkörben me-