Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Tündérrózsa

35 sok helyit benőtt a nád. Hát még azt, hegy hol vannak benne a legjobb vadrucázó, meg mórsneffező helyek!... De mind ennek az érdekessége elvész ahhoz képest, amikor a természetimádó vadász besurran keskeny csónakán a nádas szívébe, ahol háboríttattam tóság tükrét lepi el a tündérrózsa, — s itt megáll a csónakkal. A tündérrózsa a lápok hófehér, szűzies virága: patyolatkeblű nimfa, amely mindenütt ott van szórványosan, ahol a nádas közt rigyások, kis tavak terülnek. De igazán akkor bolondítja meg a szoimjasszemű, részeglelkű embert, amikor tízezred magával ring a vizén, kerek zöld levelei között. • Vadrucahúzásra indultam volt be a Balázsba, a tündérrózsás tóhoz, ahol az alkonyat fogyó verőfénye kezdi mozgatni a nagy nap elől a nádas sűrűségébe búvó vízivadat. Még korán volt, amikor a sóhajtozó náddzsungel árnyékában megállottam a csónakommal. Csak ki-ki a fedél alól a napra, a levegőre, a szabad életre, ahol csalóka képzetek feledtetik velem keserves rabságomat a kultúrvilágban ! . . .