Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A mesgye

17 hömpölygés a hullám. De a veitós egyhelyben marad és csak a kalászok rengetegének a hájladozása muitat hullámzást, igazi hullám nélkül. El lehet ezt nézni akármeddig. Olyan ez, mintha a föld szívének a lüktetése volna. Minden imádságos szív ntána lükteti a föld szívének halk dobbanásait, de legjobban mégis a magyar szív... Nézem a zöld vetés hullámzását és mintha csudálatos zenés miorajlást hallanék. Odalent mélyen dohog a föld szíve és minden dobbanására elindul idelent egy-egy zöld hullám a zöld tengerem. S ezt a nagyszerű csendest rimgást suttogó nesz kíséri. A kalászok egymáshoz súrlódnak. Attól van az az álom országbeli muzsikás súgás-búgás. A zöld hullámok közt pedig mintha egyenesre nyújtódzott szivárványok kevergetnék össze búja színeiket: fut a mesgye itt is, amott is, mindenütt két vetéstábla között. Csakhogy ez a földi szivárvány más, mint az égi, mert itt a színek tarkaságában most a fehér uralkodik. Rengeteg illatos székifűvirág nyílik egymás hátán s sziromszönyegök hava közt kicsi aranykúpok púposodnak. Ez az egymásba omló fehérség színes Bársony I.: Az én világom. 2