Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Késő ősszel

135 megjelenhetnek a nagy sötét pontok, egy mozgó, siető, erre tartó vonalban. Az előörsvadlúdcsapat így jön. Rendszerint kis csapat az és majdnem szótalan. Gyorsan száll s magasan; mintha eszében sem volna, hogy egyhamar lejjebb ereszkedjék; pedig ha semmit sem vesz észre, ami gyanús neki: a szikes tó felett fordúl, kanyarodik; — még egy kört kerül a levegőben s aztán bátran leszáll. * ... Nagy sötét pontok a levegőben!... Hamar lehúzódom. Most már csakugyan jönnek. Eltűnöm a gödörben s összezsugorodva válom egyformává a szürke földdel. De még a fejem búbján át is hallgatódzom. Felettem, valahol oldalvást, — suhogás. Sisegő szárny hangok; s néha egy-egy igen halk geggenés. Már amennyire a vadlúd halkan beszélgethet. Elvonultak, s most már bizonyos, hogy nem figyelnek hátra. Lassan emelkedem, éppen csak annyira, hogy utánok nézhessek. Csakugyan fordúlnak, visszatérnek; csigavonalban ereszkednek. A többit nem látom.