Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A krakéler

127 előttem, — de vadászos távolságos kívül — és kereste az ő birodalmába tolakodó idegent. Most már nem mozdúlhattam többet, Hisz' rögtön elárultam volna magamat a szemközt lefelé tekintő, komor bika előtt. De helyben marasztott a kíváncsiság is. Mi ilesz ebből?!... Mert bogy a krakéler nem fog csak úgy egyszerűen kitérni a kihívás elől, arra mérget mertem volna venni Nem is tért ki. Felvetette a fejét s egy pillanatra kővé meredt; elszántan mérte végig az éppen meginduló, hozzá „leereszkedni' készülő öreg nrat, azután szügynek fordított fejjel, előretolt aganccsal vágtatott hegynek fel, neki a hatalmas ellenfélnek. Ha száz évig élnék, sem felejteném el a következő néhány pillanatot. A suták úgy szétiigrottuk előle, mintha őket akarta volna eltiporná. A kő csattogott fent is, lent is. Két gőzmozdony szabadúlt egymásra túlfűtött kazánnal. A lélekzetemet visszafojtva bámultam a nagyszerű támadást. Egyetlen összecsapás volt az egész. Egyik oldalon a roppant fizikai erő, meg a felülről támadás nagy előnye; a másikon