Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

A krakéler

123 egyik bokortól a másikig, a köveken, meg az aszott füvön. De az is hiába volt, mert ámbár lassan, mégis folyvást haladt előttem a hegytető felé, amerre a háremét terelte. Vagy talán őt is az orránál fogva vezette valamelyik neki kívánatos, szeszélyes dámácskája, aki után bomlott. Már szakadt rólam a veríték és el-elfulladva kellett időnkint rövid szünetet tartanom, hogy a lihegésemmel el ne áruljam magamat. Ilyenkor görnyedten emelkedtem fel annyira, hogy a messzelátómmal kémlelhessek a fokozatosan ritkuló bozótos közt. Egy újabb erős rikácsoló felharsanása figyelmeztetett rá, hogy merre keressem. Végre megpillantottam, amint egy alig néhány lépésnyi szélességű kis tisztáson átballagott. Olyan vörös csuhája volt, akárcsak a rókának, és nagy buksi fején ingott-ringott királyi koronája, amint ide-oda tekintgélt. Közepes termetű, nagyon délceg tartású, éppenséggel nem öreg háremúr volt. A koronája ugyan királyi jellegű, de az ágai száma pontosan hercegi. A baloldali agancsszáron hat ág, a jobboldalin öt. Ez összesen tizenegy. Tehát „páratlan tizenkettes" — vadásznyelven. Hat- vagy hétévesnél aligha lehetett több, ezt elárulta a még nem tökéletesen