Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Ökörnyál

115 Száz fekete varjú rikácsolása közül is itiisztán kihaliik egyetlen szürke kalandornak a károgása. Ez a „jómadár" nem úgy „dolgozik", mint kormos rokonsága, hanem még akkor is vadászik, amikor rovart fogdos. Inkább a kitúrt egeret lesi, minthogy már régen nincs sem fogolytojás, sem apró csirke; de még kis nyúlfi sem, amelyet tőletelhetően pusztíthatna. De azért a csimaszt sem veti meg. Gusztust csinál

1 neki a fekete atyafiság,, ameily elöl puszta irigységből is elkapkodja a jó falatokat És megjönnek közéjök a csókák is; a hangos-zajos, fehérszemű, szürkefejű, fürge kis oldalági rokonok, amelyek, ha alkalomadtán elkeverednek is a többivel, egyébként mindig külön társaságokban járnak. Még a fészkelésök sem olyan, mint a varjaké, mert odúban költenek. A hangjok meg éppen egészen más. Messzehallatszó, éles „csau"-val köszöntik egymást s ha valami riadalom támad az együttesben és a magasba csapó varjúsereg elkezd károgni, a csókák szava úgy csendül ki a zűrzavaros zajból, mintha ők volnának a varjak kürtösei.