Bársony István: Az én világom / Budapest, Stúdium, 1925. / Sz.Zs. 1684

Éjjel az erdőn

no Néha. alig huszonöt lépésnyire lehettünk már tőle. Hallani lehetett az agancsa kattogását az ágak között. Amikor felénk fordulva bőgött, úgy hallaitszatt, mintha itt volna mellettünk- A puskámat folyvást lövésre készen kellett tartanom, mert minden pillanatban kiléphetett a cserkésző ösvényre. Nem lépett ki. Addig ment előre, amíg olyan sűrűségbe nem váltott be, ahol már cserkószőút sem volt. Abban kellett hagynom az üldözését. # A vadászkunyhó előtt hallgatódzva, átéltem újra az egészet. Néztem a sötétlő hegyeket; nagy csendjükbe merülten élveztem az éjszakát. — Szárnyasegerek villantak el

1 felettem. A fel-feltámadó szél nagy lélekzetet vett. Aludt az erdő. Alig pihegett benne az élet, A kis-inóci bika mind ritkábban harsant fel- Belefáradhatott a sok kánitálásba. S ekkor a kunyhó felett, alig száz lépésnyire tőlem, elkezdett ümmögni-dünnyögni, keserveskedni egy kölyökbika. Afféle éretlen gimnazista, akinek bizonytalan vágyai támadhattak.