Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Este

95 Ha szétrúgja az omlós göröngyöt: sárga porfelhő kavarog fölötte. Közel a faluhoz nagyokat bődül a borjas tehén, fülhegyezve várja rá az otthon maradt csemete válaszát, azután siető lépéssel iparkodik tovább, amennyire a tőgye engedi. Röfög a vén koca, kereket old mellőle a süldő, telhetetlen gyomruk kergeti őket a kész vacsorához, amit visítva követel mindegyik a maga vályújánál. Az út széléről pipiske röppen fel, hazatérő szekerek zavarják meg szemecskélésében; búbos pacsirta toppan le az árokpart élére s onnan lengeti meg bóbitáját. Falusi kert lucernásában megcsillan a kasza, amint végig peng rajta a köszörűkő; azután nekifeszül a kaszás karja és rendre szeli a zsenge takarmányt. Hátul, az udvaron, igavonó címeres emeli át fejét az alacsony sövényen, úgy bámul a kertbe; liba gágog, ruca hápog, nehézkes szárnyával csapkod a tyúkféle az eperfa ágán s galy tövéhez kuporodik le éjjeli szállásra. A félszerben boci turkál a nyári jászol előtt; nem igen kap a takarmányon, édesebb annál az anyatej, amit mohón szopogat a fejés után, mikor nagyokat döfhet cuclizás közben az elapadt tőgyön. A csűr eresze alól csiripelve száll ki a verébraj ; jól bevacsorázott a garmada búzából, parasztos lármával cseveg, csipog a sövény vesszején,