Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Proletárok

93 bozótjában vadmacska oson; meredek dombon, terebélyes tölgyfa alatt vadkan ropogtatja a keser­nyés makkot. Árnyak váltanak át a vágások nyilá­sán, titokzatos nesz kél a völgyfenékről. Szimatolva halad a fűevők nyomán a raga­dozó; szél ellenében igyekszik kerülni. Az erdők némaságában meg-megzörren a futó vad robaja, a vadász hallja egyideig a menekülés zaját s napok múlva, valamely elhagyatott ponton véres havat, szőrszálakat talál. Új nap új vadat hoz: a régi proletár az. Szen­ved és küzd a hosszú télen át; elhull a fagytól s a ragadozók karmai között. De ha elmúlt a tél, akkor felszabadul a rab­szolgaság. A primula meghozza a tavaszillatot, meg­jön vele a dalos madár is; fakad a rügy, megpattan a bimbó, jobban kisüt a nap, illatos lesz ismét a levegő. Vándordaru, fecske s búza közt fészkelő pitypalaty népesíti be az elhagyott téreket; a helle­borus szirmán feketepöttyös istentehénkéje sétálgat újra ; fürge szitakötő kacérkodik a tulipánnál, édes az élete s gyönyörrel van tele minden isten-teremté­sének, ha még oly proletár is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom