Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

70 hangzik fel ilyenkor csaholása; szőre-borzongva gyűl rá össze a csőcselék kopóhad, amely azután helyből nem mozdulva, marakodik vele. Ide már a vadász is óvatosan száll le; hideg vér és biztos kéz nélkül tragédia lehet a komédiából. Egy-két kopó úgyis megsínyli a mulatságot s nyomát viszi haza a vadkan agyarának. Közben pedig a vadász óvatosan járja a kátyús tekergős erdei ösvényt. Dombról völgybe, völgyből dombra kiséri a csend, és érzi a magány minden gyönyörét. Mert édes érzés az: egyedül lenni az erdő mélyében; bizonyosan tudni, hogy nincs közel kíváncsi szem, fül, amely betolakodjék lelked titkába. Az alkonyat ilyenkor tölti meg a levegőt azokkal a rezgő alakokkal, amelyek a völgyekre szálló ködből születnek s szétfolynak az erdő nyílásai felett. A völgyhajlásokon a hold világa száz változatban lejt árnyéktáncot s a lomb közt szellő sóhajt, egyhangú neszezéssel.