Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

66 Megállasz az erdő átvágásán s elereszted a falkát. A nyúl meg a róka ott van mindenütt; a ligetes szelid oldalokat ugyan jobban szereti a tapsi­füles, de azért tanyát ver a sűrűségben is, ahol viszont a róka lakik inkább. Az őz s általában a nemes vad bentebb fekvő védett tanyát keres, ahol csöndes az erdő. Lent, a fenéken, a legsűrűbb sűrűben, fetreng a vadkan a mocsaras medence iszapjában s hozzá­férhetetlenül rejtőzik a gazos bozót közt. Tanyája határos az erdők hóhérjának kietlen otthonával. A farkas félelmes közelségét meg nem tűri kivüle más vad; a vadkan nem törődik vele: jobb fegy­ver az ő agyara a farkas fogánál. A toportyán nyáron kitér előle; csak kaján vicsorgása sejteti némán, hogy majd máskép lesz, ha lehull egy­kor a süppedékes hó, amelyben a nehéz állat nem bír mozogni. Kiválasztasz egy alkalmas pontot: for­dulót a hegyoldalon ; gerincet, ahonnan szanaszét van látásod; vagy egy széles erdei kereszt-utat s onnan várod az első jeladást. Amint leveszed a corkát a falkáról, az öreg vezérkopó lomposan ereszkedik a völgybe, útjában közészimatol minden bokornak. Érti a mesterségét; tudja, hogy hol szeret a vad megfeküdni. A többi, kivált a kölyök, szelesen kapkod erre-arra ; nekivág a hegynek, végig paskol a patak

Next

/
Oldalképek
Tartalom