Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Őszi mulatság

63 Valami pásztor kurjongat messziről; ha ez nem volna, azt hinném, hogy egyedül vagyok az egész világon. A pásztort elfödi előlem nyájastól a zizegő tengeri csutka: ballagok a burgonya-föld homokos barázda-árkában; csirrenve száll föl előlem a réti pacsirta. Ide jár most melegedni a jó száraz homokra. Tarló, tarló után ; szöcske röpköd szerte, amint megrúgom lépésemmel a poros szalmaszárat s kövér fűrj emelkedik ki a kutyatej fű árnyékos tövéből. Megzurbolja a levegőt nehézkes röptével, hogy szinte megrezzenek tőle. A kölestarlón gömbölyűre hízott vadgalamb-csapat szemecskél; a magasan kaszált zab ritka szalmája közt vackol a süldő; a vén nyúl ilyenkor már a szántásra fekszik ki, ahol meg nem lepi az ellensége. Újra meg újra csak az egyedüliség gyönyörérzete támad bennem. Falutornya fénylik jobbrabalra tőlem; déli harangszó rezdül össze túlvilági összhanggal; nincs, ami a nyugalom csendjét megzavarná. A dolga után látó munkás ajkáról is elfogyott a nóta. A réten szekérre hordja a kisbéres a sarjút; kuvasz bújja a gazt; keresztül-kasul őgyeleg a szántáson és beleüti orrát a sűrű sás közé, amíg ki nem ugrat valahonnan egy pihenő nyulat, azt azután hajtja lelkendezve, ameddig látja és csahol hozzá, mintha fizetnék érte.