Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

49 mély tó, melynek náderdő szabja meg határát. Hinár fonja be zöldes vizét; fehér vízililiom csil­log ki a laposan úszó nimfalevelek közül. A láp flórájának a szirénje ez. Mellette szépségre hamu­pipőke minden lápi-növény; könnyű versengnie vetélytárs híjával. A csillagvirág szerényen húzódik meg a nád között; a páfrány és az illatos vizi­ménta nem keresi a hiu virág nagyúri társaságát. Hanem annál inkább ott lebzsel körüle a vizek lakóinak gyülevész serege. Tarka vegyülékben úsz­kál mellette a vadrucák sokféle faja; zománcos tőke-ruca, csergő- és cigánykacsa bizalmaskodik ott egymással. A vöcsök lekap a bámész pöcehalra ; szárcsa sikárja gurrogva a vizet, végig kergeti egy­mást a sík tavon s mindez hamisítatlan köztársasági ' autonómiában. Itt, ebben a vizi paradicsomban, töltik el a forró nyári napot; ritkán keringnek a nádas fölött s csupán egymás közt csapnak zene­bonát, amelynek a lármáját elnyeli a minden irány­ban elnyúló siket csend. Pedig ezt a nagy némaságot csak egy lövés is élénk zsivajjá változtatja át. Mintha szél zúgna el a hajlós nád fölött, úgy támad fel egyszerre belőle az élet sokasága. A vadruca hápog, a gém vakog, a széleken a bibic sir, bent a vizén nyerít a vöcsök és gurrog a szárcsa s mindezek közt, mint egy csomó fehér zsebkendő, amelyet a szél Bársony : A szabad ég alatt. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom