Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

46 Augusztusi nap süt le a síkra; a láp mentén néma a világ, mintha kihalt volna belőle az élet. A pocsogók szélein hallgatagon ácsorog a fütyölök serege; felsikkant közülök időnkint az egyik, megriad rá a raj és csipogva kap szárnyra, hogy egy fordulónál újra levágja magát az iszapos földnyelvre. Éles hangjokra messze rétekről felel vissza a síró bibic; azután felkapja az is íves szárnyait és csapongva kering a fölötte elszálló nagy madár körül. Ez a nagy madár egy falusi gólya, lassan száll lefelé, félelem nélkül húz el fölöttünk s leereszkedik a zsombik közé. Jöttére eddig mozdulatlan rémalakok nyújtják fel a sás közül kigyónyakokat s rekedt üdvözléssel hallatják „kroih" kiáltásukat. A szürke gémek ezek, amelyek naphosszat ácsorognak mozdulatlanúl a sekélyes vízben s a pocsogók tenyérnyi tükrében egyre nézik idomtalan figurájokat. Lile, bibic és gém, csak amolyan előőrs a lápon. A lile-csapatok gyors-őrjáratokkal röpködik be a keskeny széleket; a bíbic, a legszélső őrszem, bohókás hányivetiséggel köt bele minden istenteremtésébe, amely útját a láp felé veszi s eközben megforog a légben. A gém megáll egy helyben s mint az árnyék sötétlik ki a sürü sás közül. És ugyanekkor meg van rakva a zsombikos mocsár