Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A láp

44 tovább összefut az aljban, mig egyszerre megpuhul a nyirkos talaj a lépés súlya alatt s mint valami óriási szivacsból, víz buggyan fel a csizmatalp nyomán. A járatlan vándor bizton nekivág a pocsogónak s keresi közte a part emelkedését; előtte a tér alakra, színre, mind jobban egybe foly; a fű sűrű, magas ; mezők virága nem nő közötte ; sikos kigyó-sás hulláma ring, hasonlóan a kalászthányó búzavetéshez, de a növény élet bujaságával arányosan nő lába alatt a víz is, amelynek sehol sincs többé apadása; nincs rajta ösvény, mely utat mutasson s a süppedék végre is megállni készti, sejteti a veszélyt, amely túl a kákán polypkarokkal lesi áldozatát. Az már a láp ott, a föld és a viz szeretkezésének korcs szüleménye: a senki országa. Környéke csendes, a kultura lármája nem közelíti meg; nádfedeles falvak és elszórt tanyák mutatnak tájékán az alantas civilizációra, amely nem háborgatja meg a láp némaságát. Az őstermészet költészete lebeg fölötte; fehér gulya dagasztja szélein a puha sarjút; nomád vándorlással tereli mellette jószágát a pásztor s a szelid libák láncvonalu serege őrizetlenül járja a tarlót, a nádast, úgy tér haza alkonyaton, egy öreg gunár vezetése alatt, nagy gágogással a faluba, vagy a tanyára. Ameddig a föld tart, üde zöldséget hordoz hátán ; a láp nedvessége messze kiszivárog a hú-