Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tenger

Csak az uszó felhő vigasztalja a kietlenséget, pedig az is csak a tengerek egy hulláma az égen ; eltévedek a messzeségben és nem tudom : jutok-e még partra? hadd dobáljon a hullám, hadd kergessen a szél végig az óceánon, hadd lássam egyszer az igazi tengert! Azóta láttam. Belenéztem csodálatos kékségű vizébe és megmártottam benne az ujjamat, mint Tamás, a hitetlen. Nem tudtam, melyik kékebb : az ég-e vagy a víz; melyiknek végtelenségébe kívánnám jobban magamat belevetni és nem jönni ki belőle soha többé. * Hajóm úszik a széles tengeren, nincs akadálya a tekintetemnek, belát a végtelenbe. Kicsiny hajóscsiga bukkan fel a mélyből s ott korcsolyázik egyre körülöttem, aztán tovaszánkázik a vizén s jön utána a tenger sok csodás lakója. Az óceán mezőjén forgatagot támaszt a játszó hal; fehérhasu delfin hányja-veti magát a habokon ; nekiront s beletúr a tajtékos hullámba, úgy kergeti tovább a félénk albaszórt. A víz fodrát vidám szél gyűri be; a széles fodrot megrántja két felől, hogy szinte pattog bele, mint a lobogó vitorla; majd ismét elereszti, hogy hintaként reng tovább és mozgatja a tenger belsejét. A felső rétegek lakója utána lendül s a