Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A rózsák szigetén

31 sal van szegve, a többi halványsárga; káprázatos a szemnek, hogy szinte jól esik megpihenni utána egy kis „regatta"-nál, amelynek egyszerű piros virága mellől édes testvérkéje hófehéren nyilik ki nemsokára. Piros tea-rózsa nyitja virágait a legsűrűbb csoportban. Nagy, karminlevelek, a legzöldebb zöld között; rajta van a tea-rózsák minden ékessége. Szenvedély lángol ki a szirmok színéből, melyen a vércseppet alig vennéd észre. „Teréz emléke" ez a szép virág. Milyen más a vis-á-vis-ja, Finum Rózsi ez a rózsák között. Csak azért pirult el fehér arcocskája, hogy annál jobban kináltassa magát. Az egész Margitsziget fejét elcsavarta, csak egy rózsa van, amelyikkel nem bir versenyezni: ez az „OféliaA szirma hófehér; árnyalva futja be kelyhét a napsugár aranysárga szine; mulandóság, halál, boldogtalanság sóhajt ki a szegény szép rózsa leheletéből. Csak az éjszaka bir elszakitani tőlök, különösen az Oféliától. Mert úgy szeretem a rózsát, a tövén : addig, amig él s amig élhet szabadon, pedig a letépett virág el van jegyezve már a halálnak. A rózsaliget sarkán thuja-bokor sötétlik a késői szürkületben, fölötte nagytülkü szarvasbogár zúg keresztül a nyáresti levegőn; egy exotikus