Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tavasz az erdőben

9 Ideig-óráig tart a pihenése, mert hosszú még az ut, amely boldog családi fészkéhez vezet. Az örök nyár ege alatt mulatták át a viharok korát; egyik-másik nem is ment tovább a kék öblű Quarnero partvidékeinél, de volt köztök, amely látta Gibraltárt, sőt Afrikát, és exotikus területeken kutatta fel hosszú csőrével giliszta- és rovar-csemegéért a porhanyó talajt. Amint az első déli szellőt elinditotta felénk a közeledő tavasz, megborzolgatta útjában a kis madár tollait, ugy csalta magával. Azt meg egyszerre csak megkapta a honvágy, egy holdas éjszakán felkerekedett és utána szállt a hivogató déli szellőcskének, amig utoljára, március valamelyik langyos estéjén, megkapjuk az erdőkerülő jelentését, hogy megérkezett. Az erdei szalonka ez a kedves vendég. Megdobban erre a hirre a vadász szive; csendes, meleg időért eseng; mohón vágyik a találkozóra, mert szeszélyes és bizonytalan a véletlen, amely a szerencséjét a markában tartja. Egy pár kései zimankó: s a szalonkának többé hire sincs; pedig április napja úgyis felviszi őket a magas hegységbe, ahol egy fészkelésre alkalmas bokorban véget ér a nászút, melyet a szerelmes pár nagyon gyakran nem kezdett meg együtt. Talán valamely kies erdőség fölött csapongva pillantották