Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Gerzon mulat

Megijedt az árva s elszánta magát az ugrásra. Persze, hogy rosszul ugrott. Erre mérget lehetett venni előre is. Huhogni kezdett szegény ijedtében, a mint újra meglátta a napot, majd, hogy sírva nem fakadt. Gerzon titokban kalamajkát járt. No, ez nem jön egyhamar ide. Eltartott fél óráig, a míg a jegyző kieviczkélt a partra. Akkor már nem volt rajta emberi ábrázaí. A pióczákat a hajtó gyerekek marokkal szedték le róla. — Van itt pedig egy-két rucza, — mondogatta Gerzon, közönyös arczczal; csudálom, hogy ma egyet sem tudtunk felzavarni. Talán végigmennénk még egyszer ezen a darabon. A jegyző megijedt. Elkezdett kiabálni, hogy neki elég volt mára. Hanem majd legközelebb teszi tiszteletét megint. — No, az isten áldja meg szomszéd úr, hát a viszontlátásra; áldja meg az isten; — búcsúzott Gerzon s nagyon levertnek látszott, hogy ilyen gyöngén ment a mai nap. (Ámbár az ő tarisznyáján lógott vagy egy tuczat mórsneff.) A grófjának azután írásban tett jelentést: „A jegyző úr meg volt elégedve, meg is sokalta már a mulatságot, — írta — és gonoszul tette hozzá: még magam is elég jól mulattam". Esztendő is eltelt, a míg a gróf aztán egyszer véletlenül megtudta a csákai jegy// zőtől, hogy minő mulatság volt az. 87