Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A hipnotizált nyulak

puskás és mindössze-vissza harmincz hajtó vala az egész társaság. Arra bizony kevés, hogy jóravaló köröket lehessen velők befogni, de hát tanulmányi kirándulásra — a szamár is jó, ha ló nincs. Tehát „kört" csináltak. A mester megmagyarázta a tanítványnak, hogy s mint kell viselkednie, azután elindította jobbról. — Balról a tapasztalt vadőr ment. A mester hátul maradt. Egy-egy ember hatvan lépésnyire egymástól — kitett a körvonal majdnem kétezer lépést. Kezdtek a nyulak bent nyugtalankodni. Izegtek-mozogtak, — hol kitörtek, hol a vadászokra mentek. A tanítvány kétszáz lépésnyiről lődözött rájok és minél jobban futottak szegények, annál jobban kiabálta: megvan! megvan! — (Ha nem „kaptak" volna, csak nem futnának olyan ész nélkül, gondolta.) A mester ez alatt nyugodtan lőtt mindent, a mi rájött. Megállott egy helyben, mint a czövek és várta, hogy a tanítvány hozzá közeledjék, persze az egész hajtóvonallal. — Csudálatos, — mondta a tanítvány az első kör végeztével —minden nyúl terád ment. — Ösmernek már engem, — felelt a mester hanyagul. A tanítvány nagy szemet meresztett. — Ösmernek? — kérdezte csudálkozva. — Természetes,— folytatta a mester. — Kicsi korukban én etettem őket káposztalevéllel. Akkor jönnek hozzám, a mikor akarom. — Vagy úgy! — mondta a tanítvány, mint a ki most már érti komoly arczot vágott. Idegent ugyan nem igen tűrnek, de majd hipnotizálom őket. — A tanítványnak leesett az álla. — Hán? kérdezte orrhangon, elbámulva, tágra meresztett szemmel. a dolgot. — S minthogy nagyon tetszett neki, hogy ilyen kezesek a nyulak, így szólott: — Mester, hadd maradjak itt te melletted, látni szeretném, hogy fogadnak szót neked. — A mester Bársony. Mulattató vadászrajzok. 81 6